Oldalak

2011. december 31., szombat

Takaró

Az év utolsó alkotását mutatom nektek, amit szintén alvás helyett követtem el :-)
Már nagyon régóta szerettem volna egy tv-nézős takarót, de egyrészt elriasztott a mérete, másrészt pedig az állandó mérlegelésem, hogy milyen is legyen? Mivel karácsony előtt kaptam meg az új sablonokat, és ezt a méretet 45-ös körkéssel is remekül lehet szabni, így csütörtök hajnalban nekiálltam kiszabni és megvarrni, estére kész is lett a fedlap, sőt még a tűzést is elkezdtem... (egyébként ezt az elrendezést Csokifolt Áginál láttam, talán pont egy éve, már akkor nagyon tetszett, igaz, hogy először más variációban gondolkoztam, de ahhoz sokat kellett volna számolni :D)
Szóval a tűzés. mielőtt nekiálltam volna tűzni, voltak halvány gondolataim, hogy majd szépen, lazán, mintában megtűzöm... aztán mikor begyömöszöltem a varrógép alá, akkor rájöttem, hogy örüljek, ha bárhogy sikerül megtűzni, így a végén indás-kukacolós valami lett belőle. Nagyon jó lenne egy tanfolyam arra is, hogy kell megbirkózni egy ekkora darabbal (150x200 cm), mert néha úgy tűnt, hogy feladom, és a takaró győz.
Átköltöztem a szabóasztalra, hátha ott jobb lesz, de hol erre csúszott, hol arra, amikor a közepét próbáltam tűzni, egyszerűen nem fért már oda a kezem a felgöngyölt rész miatt.
Száz szónak is egy vége, pukli elől-hátul, de nagyon örülök, hogy most már ilyenem is van :-) rengeteg saját festésű anyag, pár félve őrzött kincs, és még több fehér anyag elfogyott.


Boldog új évet kívánok mindenkinek, kívánom, hogy teljesüljön minden tervetek, és álmotok 2012-ben!

15 megjegyzés:

Álomjáró-Bozsomati írta...

Akárhogyis a Tiéd!!!! Gratulálok hozzá! Nagy munka volt és biztos vagyok benne, hogy nagyon kedves lesz a szívednek!!! Bezzeg nekem még mindig nincs saját foltos-takarom.....Hm. Akár újévi fogadalom is lehetne! :-)) BÚÉK!

Böbe Morzsák írta...

Én a Lányoknak már minden előképzés nélkül készítettem ágytakarót tűzéssel. Ne, tudd meg! A Tiéd szépnek látszik így a képeken keresztül. Óriási munka, de tudod a saját szenvedéseink által jutunk előre. Gratulálok! Minden szépet, jót kívánok a 2012-es évre!

Györgyi írta...

Nagyon tetszik a színösszeállítás, vidám lett!
Pukli ide vagy oda, jó lehet alábújni. Gratulálok, és még sok ilyen szép munkát az újévben!

EWA gyöngyös világa! / EWA's World of Beads! írta...

Boldog Új Évet kívánok!Fantasztikus takaró!!

Kaccat írta...

Köszönöm lányok, nagyon jól esnek a biztató, dicsérő szavak!

Editfolt írta...

Jól néz ki nagyon,. kár hogy nekünk nincs olyan szuper tűzőgépünk ami ahol az anyag felett csak a gépet kell mozgatni. Az alja termo?

Tímel írta...

Évi, ez gyönyörű! Előtted hódol elismerésem ismét!

GloriArt írta...

Nagyon szépségeset készítettél!Nekem nagyon tetszik!Szupi ügyes vagy!
BUÉK!:)

inecsg írta...

Hát ez gyönyörű lett! Boldog új évet!

Kaccat írta...

köszönöm :-)

Tiszi írta...

Nekem is tetszik. Jó pár évvel ezelőtt én is varrtam pár ilyen takarót és tudom milyen macera a tűzése. :( Az utolsónál fel is adtam és azóta sem álltam neki újra a foltvarrásnak. Ha találsz jó tanfolyamot az ilyen méretű tűzésekről én is elmennék. :)

Ági írta...

Ó, nagyon jó lett!!! :-))) Jók a színek is. Puklikat nem látok a képen, szerintem ott sincsenek, csak mondod :-)))))
Igen, a nagy takarók tűzése a "quilt-aerobik" része, de nekem sem széles a gépem és befér alá. No nem mondom, azért birkózok is vele.

Boldog új évet kívánok!!
Sok szeretettel:
Ági

Kaccat írta...

Köszönöm!
Ági vannak puklik, hátul itt-ott kicsit gyűrődött az anyag is, de lényegesen jobb mint a korábbiak :D

Ráadásul túl jól sikerült, mert lépten-nyomon elalszok alatta tv nézés közben :D

Ili írta...

Most láttam csak a takaród. Nagyon szép lett! Én is küzdök a steppeléssel. Ma hajnalban is ezzel küszködtem.
Igen, én is szeretnék egy tanfolyamon ilyesmiket tanulni, mert sok minden hiányzik még a tudástáramból!
De szerintem gyönyörű lett elsőre!!
Csak próbálkozz te is, hátha rájövünk egyszer, hogy lenne egyszerűbb!

Ági írta...

Akkor célt értél :-)) Mármint a tv-nézős részben :-))
Nem is gondoltam volna, hogy a tűzés nagy takaró esetében ekkora gond, de elfogadom. Ha időm engedi ígérem készítek egy ilyen bejegyzést, hátha az segít majd!
Ági

ui: puklikat tagadd le, szerintem csak a Te szemed látja :-))
Pára is jól sikerült!!!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...